2010. május 16., vasárnap

Red Bull kettős győzelem!

Hurrááá! Itt a második Red Bull kettős győzelem és a harmadik sima győzelem! Jó futam volt szerintem. Seb jól elkapta a rajtot, így felhozta a másik Red Bull-t a második helyre. Kicsit hátrébb Rubens Barichello rajtolt még nagyot, a kilencedik helyről a hatodikra sikerült felhúznia magát. Michael Schumacher pedig megelőzte csapattársát Nico Rosberget. Ott az nemtudom, hogy történt Schumi meg Nico bealudtak és Rubhinyo integetve elszáguldott mellettük.. kb így tudom elképzelni. Az első kör nem telt eseménymentesen, Nico Hülkenberg az alagútban elvesztette uralmát az autója felett és a falnak csapódott. A Safety car azonnal bejött és a hatodik kör végéig bent is maradt, és még szinte el sem kezdődött a futam.. Szegény Nico, úgy sajnáltam szegényt. A harmadik körben Jenson Button motorja elfüstölt így, ebben az evben először be kellett fejeznie a futamot. Ez miatt visszaesett a pontversenyben. Őt nem igazán sajnáltam, sőt kicsit örültem is neki. Jó nemvagyok szemét.. dehát nemigazán bírom őt. olyan beképzelt feje van meg a vezetési stílusa sem igazán tetszik..soroljam még? Vissza a futamhoz! Alonso nagyon komolyakat előzgetett ma. És mit tudjuk a Monaco-i pálya nemigazán arról híres, hogy előzgetni lehet rajta. Az újoncokat sorra hagyta le. És jó volt nézni, hogy végre ők is versenyben vannak. Lucas di Grassi nagyon komoly volt. Azért tud valamit:)
Meg kell hogy említsem Barichello esetét is. Szegény csáveszka, őt is annyira sajnáltam. Annyira jól kezdte a versenyt és bőven pontszerző helyen volt. De nagyon komolyat ütközött a szalagkorláttal. Szegény elég ideges volt, nemlehetett valami kellemes érzés. Kiis vágta a kormányt... Az egyik Hispania meg át is ment rajta... hát azon annyit röhögtem, viszont Rubhinyo-t nemhiszem, hogy megdícsérik emiatt. Azért nem két fontba kerül egy olyan kormány. És itt fejeződött be a futam a Williams csapat számára. Bírom azt a csapatot.. próbálkoznak-próbálkoznak kitartóan, csakhát mindig közbeszól valami. Ennél a balesetnél szintén beküldték a Safety car-t, így Webber elvesztette a közel 15 másodperces előnyét Vettel-lel szemben.
A Safety car-t harmadszorra is beküldték egy csatornafedél miatt. Az utolsó körökben történt még egy baleset ezúttal egy Trulli-Chandhok féle. Az nagyon komoly volt. Ahogyan Jarno átrepült Chandhok felett..jesszusom. - biztos repülőset játszott - De Karun is megijedt rendesen, fogta a sisakját. Még szerencse, hogy sértetlenül megúszta mindkettő. E baleset miatt is be kellett küldeni a biztonsági autót. Az utolsó köröket így tették meg a versenyzők. Így nem kevesebbszer mint négyszer volt bent a Safety car. Ám az utolsó két kanyarra már szabad volt a pálya, mivel bejött a Safety. Ezt kihasználva Schumi megelőztem Fernando-t, aki a hatodik helyen haladt. Én megmondtam! Alonso pontszerző lett. Ám Schumacher öröme nem tarthatott sokáig, ugyanis kivizsgálták az előzését és szabálytalannak minősítették. 20 másodperces büntetést kapott, így a 12. lett, ami azt jelenti, hogy Sébastien Buemi is szerzett pontot. Ebben az évben először. A pontszerző helyeken a két Force India-s Adrian és Tonio jöttek még be. A mezőnyből mindössze 12 autó ért célba, vagyis a mezőny fele. Az újonc csapatok közül egyik autó sem fejezte be a futamot.
Monaco-i végeredmény:
1. Mar Webber - Red Bull Racing
2. Sebastian Vettel - Red Bull Racing
3. Robert Kubica - Renault
4. Felipe Massa - Ferrari
5. Lewis Hamilton - McLaren-Mercedes
6. Fernando Alonso - Ferrari
7. Nico Rosberg - Mercedes GP
8. Adrian Sutil - Force India
9. Vitantonio Liuzzi - Force India
10. Sébastien Buemi - Toro Rosso
11. Jaime Algersuari - Toro Rosso
12. Michael Schumacher - Mercedes GP /20 msp-es időbüntetés/
Kiesők:
Nico Hülkenberg - Williams 1. kör
Jenson Button - McLaren-Mercedes 3. kör
Pedro de la Rosa - Sauber 22. kör
Timo Glock - Virgin Racing 23. kör
Lucas di Grassi - Virgin Racing 26. kör
Kamui Kobajasi - Sauber 27. kör
Rubens Barrichello - Williams 28. kör
Bruno Senna - HRT 59. kör
Heikki Kovalainen - Lotus Racing 59. kör
Jarno Trulli - Lotus Racing 71. kör
Karun Chandhok - HRT 71. kör
Vitalij Petrov - Renault
A verseny leggyorsabb körét Sebastian Vettel futotta meg a 71. körben, 1:15.192.
A világbajnokság hatodik futama után Mark Webber vezet a pontversenyben, mellette szintén 78 ponttal Sebastian Vettel-t találhatjuk. A harmadik helyen pedig Fernando Alonso bandukol 75 ponttal. A különbségek még mindig elég kicsik, így nem szabad lazsálni egyik versenyzőnek sem. Három futamot Red Bull versenyző nyert, így a konstruktőri tabella élén a Red Bull Racing csapatot találhatjuk 156 ponttal.
Ez a hétvége igazán jól sikerült a Red Bull csapatnak. Webber mindenképpen előre lépett az utóbbi két futam alatt. De azért remélem Sebastian a továbbiakban tudja tartani a tempót és le tudja verni csapattársát. Szeretem Mark-ot is, de igen a csapaton belül is két csapat van...
A következő futam két hét múlva lesz Törökországban. Remélem megint Red Bull örömökkel fog telni!
Végül taps az egész Red Bull csapatnak! és Mark-nak és Seb-nek is^^

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése